A gyöngy már az antik korban is az egyik legbecsesebb drágakőnek számított. A hinduk, a görögök, és a rómaiak is a szépség és a tisztaság elsőszámú szimbólumaként tisztelték és ezért előszeretettel viseltek gyöngyből készült ékszereket mennyegzőiken is.

A gyöngy, ez a különös szépségű drágakő, paradox módon, egyfajta természetes irritáció során alakul ki, amelyet a kagylóba bekerült szennyeződés, vagy valamely idegen anyag vált ki az élőlényből. A kis „piszok” az évek során mind több és több gyöngyházbevonatot (ellenanyagszerű váladékot) nyer a kagylótól, hogy aztán a halászok ékszeralapanyagként értékesíthessék, és végül szebbnél-szebb ékszerekként köszönjenek vissza ránk az üzletekből. Erre mondják, hogy a természet csodákra képes. Az ember ezeket a csodákat ügyesen ki is tudja használni, tehetjük hozzá.

A tenyésztési eljárást Ázsiában kezdték el először alkalmazni, és onnan, egész pontosan az ókori Kínából indult aztán világhódító útjára, először Japánba, majd később Európába, és más kontinensekre is.

Mára a gyöngyhalászat már hatalmas ágazattá fejlődött. A tenyésztett gyöngy létrehozásának lényege egy kicsit persze természetellenes, viszont remekül, és nagyon egyszerűen működik. A halászok fogják a kagylót, kis gyöngyöket vagy más anyagot tesznek bele, majd visszateszik a tengerbe, és néhány év után kihalászva megkapják a kívánt méretű és formájú igazgyöngyöket.

Emellett persze még mindig számos hagyományos úton keletkezett gyöngyöt halásznak, amit a be nem avatkozás ténye miatt természetes gyöngynek kereszteltek el. Az igazgyöngyökhöz kísértetiesen hasonlító utánzatokat pedig a magyar nyelv teklagyöngyként jegyzi, az első gyártó, Tekla után szabadon. 

Alakját tekintve számtalan típust különböztetünk meg az igazgyöngyök között, amelyek alapvetően attól függnek, hogy a keletkezés során milyen kagylóban, élőhelyen, és hogyan képződtek. Neveik így többnyire adott régió, és kagylófajta elnevezéseivel azonosak. Találkozhatunk olyan gyöngyökkel is, amelyek félgömb alakúak, ezek például azért ilyenek, mert a kagyló héjának belsejéhez tapadva tenyésznek. Ezt a típust ezért is gyakorta alkalmazzák ékszerberakásokként, lapos felével illesztve az adott nemesfémhez.

A kagyló szülte anyagot a hagyomány a mai napig is a női tisztaság és ártatlanság jelképeként örzi, és ennek fényében az sem meglepő, hogy a gyöngyök hosszú idők óta kedvelt esküvői ajándéknak számítanak.

A szokás eredete visszanyúlik a hindu civilizáció kezdeteihez, hisz a legenda szerint Krisna a tengerből egy gyöngyszemet hozott fel lányának, Pandaianak, hogy azt viselje az esküvőjén. A gyöngy más hagyományok szerint is a gazdagság, az egészség, és az öröklét szimbóluma, viselése a nász alkalmával szerencsét jelent. Viszont egyes európai népek és az ázsiaiak szerint a gyöngy az arára nézve rossz óment jelent, szerintük eljegyzési gyűrűként (vagyis addig, amíg nem  megy férjhez a menyasszony) semmiképp sem szerencsés alkalmazni.

Az ókori civilizációk sorra készítettek különféle anyagokból (még akár állatok fogaiból is) gyöngyöket, és fűzték fel azokat különféle hosszúságú láncokra, amelyet nem csak a nyaktájon, hanem a test egyéb területein is viseltek. Ma is számtalan szerves és szervetlen anyagból faragnak gyöngyöt, azonban az igazgyöngy, mint természetes anyag valójában „tenyésztés” során a kagyló belsejében képződik.

Kapcsolódó cikkek:

• A történelem legemlékezetesebb sztáresküvői
• A piros ruhás nő
• Csodás alsószoknya-suhogás