Egy tündérmese.... Az esküvő úgy ért véget, hogy mi egy lovas kocsin távoztunk, és én levegőben úszó fátyolban és szerencsehozó pénzzel a cipőmben integettem a násznépnek. Nekünk a hatalmas boldogság csak a kezdet volt. Még többre és jobbra számítottunk. Így írtuk meg a forgatókönyvet, ahogy mindenki más is megírja fejében, nem igaz?

Az én történetem azzal kezdődött, hogy nagyon szigorú vallásos családban nőttem fel. Az egyik megkérdőjelezhetetlen szabály az volt, hogy nem feküdhetek le senkivel a házasság előtt. Minden, amit tudtam, hogy majd eljön az ideje… és hogy a legcsodásabb dolog lesz, amit valaha megéltem. Elítéltem az osztálytársaimat, akik házasságon kívül művelték ezt, és rettentő büszke voltam arra, hogy nem vagyok olyan, mint ők, és az én férjem meg fogja érni a várakozást. Arról nem is beszélve, hogy Isten áldásával fogok férjhez menni. Így nőttem fel, a családban minden felnőtt ezt tanította nekem, szülők, lelkipásztor, hittan tanárok, a felekezet tagjai, és én hittem nekik.

Néhány hónappal az esküvő előtt, észrevettem, hogy nem esett nehezemre kihámozni magam vőlegényem öleléséből, és hazasétálni egy hosszú jó éjt csók után. Tűnődtem, hogy hogyan lehetséges az, hogy hamarosan mindez átalakul és az én nagy önfegyelmem semmivé foszlik, helyét pedig átveszi a számomra addig ismerelnen szexuális szenvedély. De hittem benne.

És aztán elérkezett az állítólagosan csodás éjszaka!

Csak épp nem éreztem olyan csodásnak.

Az esküvő hatalmas volt, hosszú és izgalmas, és én rettenetesen fáradt voltam. Mikor végre elérkeztünk a hotelba nem akartam levenni a ruhámat egyáltalán. Tudtam, hogy soha többet nem fogom hordani. Szóval miután addig halogattam az elkerülhetetlent, amíg csak lehetett, bementem a fürdőszobába lezuhanyozni és átöltözni. Lassan kihámoztam magam az esküvői ruhából, hogy kicseréljem a gyönyörű selyemhálóingre, amit olyan gondosan választottam ki, és nekiláttam szépítkezni a csilli-villli hotelfürdőszobában. Igazán szexi, nem igaz?

Végül elhagytam a fürdőszobát, és nem mondok semmi többet arról az éjszakáról, kivéve hogy teljesen tudatlanok és kezdők voltunk. Komolyan volt arra bármi remény is, hogy nagyszerű szexuális élményben legyen részünk azon az éjszakán?!

A helyzet az, hogy a szex utána sem lett jobb. Katasztrofális kísérletek követték egymást, de akárhányszor próbálkoztunk, sosem voltam megfelelő hangulatban. Sokáig próbálkoztunk – többször egy héten. Én sosem akartam. Vonakodó voltam és egyáltalán nem élveztem a szexet. És nem is voltam túl jó színésznő. Férjem érezte, hogy nem élvezem, és ezért visszautasítottnak és csalódottnak érezte magát.

Házasság előtt hallod ezeket a sztorikat arról, hogy a friss házasok milyen gyakran csinálják és hogy a legkülönbözőbb helyeken ragadja el őket a hév. Nem tudom, hogy ezek a történetek mennyire igazak, de mindig azt hisszük, ránk igazak lesznek. Szóval itt volt a férjem, mindenéjszaka szexre vágyott, ehelyett legjobb esetben is két-háromszor feküdtünk le egy héten – és nem is volt jó. Lassan keserűség telepedett ránk.

Fogtam a telefont és felhívtam a lelkipásztor feleségét. Egy meleg őszi délutánon ültünk az autómban és kiöntöttem a szívemet. „Vannak, akik így vannak ezzel” – mondta. És hozzátette, hogy ugyanilyen problémája van neki is, nem igazán élvezi a szexet.

A találkozás után kiengesztelődtem. Szóval semmi baj velem. Vannak mások is, akiknek ugyanez a gondja. Normális vagyok. Később aztán, mikor az éjszaka színei olyan romantikusnak tűntek, fellázadtam. Nem, nem nem! Ez nem lehet, nem lehet hogy csak ennyi. Miért mondja mindenki, hogy milyen csodálatos dolog a szex? Ha nem olyan fontos a szex, akkor hogyan tehet tönkre annyi kapcsolatot? Kétségbeesetten kerestem valakit, akit hibáztathatok mindezért. És rá is találtam. Istenem, azt ígérted, csodálatos lesz. Akkor most mi ez az egész?! Nem tudom elmondani mennyi éjszakát töltöttem zokogva a fürdőszobapadlón. Csodáért, segítségért könyörögtem Istenhez. És szenvedéseim közben rájöttem, hogy hitem alapja nem csupán az volt, hogy Jézus meghalt a kereszten bűneimért, hanem az is, hogy ha betartom a szigorú szabályokat, akkor jutalmat kapok cserébe. Erről szólt az a hitem. Jól teljesítettem, hát most áldj meg. Sokat szenvedtem, és nagyon sokat gondolkodtam arról, hogy milyen rosszul is láttam addig a világot.

Lassanként elkezdett átalakult a gondolkodásmódom. Igazibb, őszintébb lett a hitem is, és én is igazibb, őszintébb lettem. Egy év is eltelt, míg lassanként elkezdtem másként érzékelni a világot. És egyik péntek este, mikor egy csodás koncert és egy kellemes vacsora után bebújtam a férjem mellé az ágyba, valami történt. Olyat érzetem, amit addig sohasem, és úgy döntöttem, hagyom magam vezetni, bármi is ez – a férjem teljes döbbenetére.

És onnantól minden más lett.

De ez már történelem. Jó lenne persze azt mondani, hogy házasságunk első éveit teljesen el is felejtettük már, de nem így van. Rossz, még mindig nagyon rossz visszagondolni rá. És valójában azt sem tudom megmagyarázni, hogy miért pont akkor és úgy esett a változás. De rettentő hálás vagyok érte. És azért is, hogy a férjem mindezt kivárta. A szex rettentő fontos egy házasságban. Akár vallásos vagy, akár nem. És nincs olyan, hogy reménytelen eset. Ez már biztos:-D