Rossz előérzetem volt már az esküvőnket megelőző héten, de megpróbáltam elnyomni magamban. Ákos is és én is tavaly töltöttük be a húszat és négy éve vagyunk együtt. Az elsők voltunk egymás életében és azt hittük, hogy az utolsók is egyben, de ebben én már nem vagyok annyira biztos. Négy év lángoló szerelem után, egyértelmű volt számunkra, hogy eljött az idő, hogy végleg összekössük életünket. Talán én jobban ragaszkodtam ahhoz, hogy hivatalosan is összetartozzunk, de Ákosnak sem volt az ötlet ellenére. Egy hosszú hétvégét töltöttünk vidéken, amikor megkérte a kezem. Vacsorát főzött, gyertyát gyújtott, sőt, térdre ereszkedve még verset is szavalt nekem. Boldogan mondtam igent és anyukámmal azonnal hozzáláttunk a nagy nap megszervezéséhez. Ákos nem vett aktívan részt a szervezésben de úgy tűnt, hogy ő is izgatottan várja a nagy eseményt.

Az utóbbi időben gyakran eljárt bulizgatni a barátokkal és nem egyszer be is téptek, de én próbáltam úgy felfogni a dolgot, hogy Ákos soha életében nem volt az a bulizós fajta, mindig mindenhova ketten mentünk, nem akadályozhatom meg abban, hogy éljen egy kicsit. Jobb, ha még most kiéli magát – gondoltam - mintha évekkel később, amikor esetleg már felelősségteljes édesapa válik belőle. Az meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg más lányokkal is kikezdene, hiszen amióta együtt vagyunk rá sem nézett más nőkre. Tagadta, hogy a bulizások alkalmával mással is együtt lett volna és én naivan hittem neki.

Életünk elvileg legszebb napján nagyon izgatott voltam, de egyben kimondhatatlanul boldog is. Ákos kifejezetten idegesnek és mogorvának tűnt, én viszont azzal nyugtatgattam magam, hogy biztos ő is csak nagyon izgul, hogy minden a legnagyobb rendben menjen. A lakodalomig nem is volt semmi baj, mind a polgári, mind a templomi esküvő nagyon megható volt és boldogan mondtuk ki Ákossal az igent. Az egybekelést követően a násznéppel együtt egy vendéglőbe vonultunk, ahol igazi magyaros menü volt gulyáslevessel és hatalmas, szív alakú csokoládé tortával. Elkezdtünk iszogatni is, de én próbáltam tartani a mértéket a nászéjszakára való tekintettel. Ákossal sokat táncoltunk, de nem volt velem olyan kedves, mint általában szokott lenni. Amikor rákérdeztem, hogy mi a baj, azt felelte, hogy semmi, csupán elfáradt. Csodálkoztam, mert én is fáradt voltam, de ettől függetlenül galambot lehetett volna velem lövetni, annyira boldognak és szerencsésnek éreztem magam.

Egy idő után Ákost szem elől tévesztettem, de amikor elhatároztam magam, hogy megkeresem, mindig felkért valaki táncolni, vagy a kezembe nyomott valamelyik rokonom egy pohár pezsgőt és arról áradozott, hogy a házasság a legszebb dolog a világon. Kezdet tele lenni a fejem, gondoltam, szívok egy kis friss levegőt. Átküzdöttem magam a vendégseregen és kiléptem a vendéglőből. Gondoltam, hogy elvonulok egy kicsit a vendéglő hátsó kertjébe megpihenni. Bár ne tettem volna.

A látvány, ami fogadott, valóban emlékezetessé tette a nagy napot, csak nem pont úgy, ahogy én azt elképzeltem. Ákos haverjaival együtt egy fa alatt tántorgott, és közben az egyik koszorúslányt ölelgette és fülét, száját csókolgatta! A koszorúslányról azt hittem, hogy a barátnőmnek mondhatom, de hamar kiderült, hogy nem. Ákos egyik barátja, Dávid vett észre és meglepetésében csak ennyit tudott kinyögni: "Andi, te meg mit keresel itt?" Nem méltattam válaszra. Ákost figyeltem. Látszott rajtuk, hogy szívtak. Ákos lassan megfordult, rám nézett, de egy szót sem szólt.

Visszamentem a vendéglőbe, vettem a kabátomat és szép csendben kisurrantam. Az egész felfoghatatlan volt számomra és egyszerűen nem tudtam mire vélni Ákos viselkedését. Sajnáltam magamat, magunkat és borzasztóan fájt. Elindultam, magam sem tudom már merre. Hallottam, hogy Ákos kiabálja a nevemet. Megálltam, megfordultam, Ákos tántorgott mögöttem, már jobb színben volt egy fokkal. Mindenesetre ránézni sem volt kedvem. Elvileg lefoglaltunk egy nászutas lakosztályt egy közeli szállóban és Ákos azt ajánlotta, hogy menjünk vissza, köszönjünk el a vendégektől és vegyük utunkat a szállodába. Zavarban volt, remegett a hangja és azt hajtogatta, hogy sajnálja és, hogy az egész félreértés volt. Nem tudom, hogy mi lehetett félreértés azon, hogy egy másik lánnyal csókolózott, még akkor sem, ha tényleg olyan nagyon be volt szívva.

Végülis beleegyeztem abba, hogy vonuljunk vissza a szobánkba, mert már minden mindegy volt, a lagzin pedig nem volt kedvem maradni. Ákossal sem akartam lenni, de tudtam, hogy egyszer úgyis beszélnünk kell róla és nem tudom, hogy hova máshova mehettem volna és minek. Egész úton sírtam és nem szóltunk egymáshoz. A szállodában bebújtam az ágyba és csendben sírtam. Ákos az ágy szélére ült, hogy beszéljük meg. "Miért?" -Kérdeztem én. "Megijedtem," -mondta Ákos. Elmagyarázta, hogy én voltam az egyetlen nő az életében és megijesztette az a tény, hogy hivatalosan is véglegesítettük ezt az állapotot. Mintha be akarta volna bizonyítani magának azt, hogy jól döntött, az által, hogy kipróbálta, milyen lehet egy másik lányt megcsókolni, akit ráadásul, mindig is vonzónak tartott. Bevallása szerint, nem érzett semmit és csak még biztosabb lett abban, hogy én vagyok számára az egyetlen. Azt állította, hogy ez volt az első ilyen alkalom és, hogy bulizni sem fog eljárni többet, maximum csak ha én is ott vagyok. Megfogadta, hogy a szívással és az italozással is felhagy. Reggelig nem tudtam abbahagyni a sírást és azt kérdezgettem tőle, hogy miért van az, hogy nekem nem volt szükségem arra, hogy mást érintsek ahhoz, hogy tudjam, ő az, aki kell nekem. Számomra teljesen egyértelmű volt és még mindig az, hogy őt szeretem és csak vele tudom elképzelni a jövőmet.

Megbocsátottam neki ugyan, de szomorkásan teltek a mézeshetek. Ákos mindent megtett, hogy jól érezzem magam, hogy bebizonyítsa szerelmét. Kezdtem hinni neki. A nászút után Ákos tényleg nem maradt ki többet éjszakára és figyelmesebben, kedvesebben viselkedett velem, mint előtte valaha is. Azt tervezgettük, hogy rendezünk még egy, nem hivatalos esküvőt, hivatalos nászéjszakával.

Ekkor tájt hívott fel a 'barátnőm' és közölte, hogy nem tudja tovább magában tartani, hogy Ákossal már több buliban is összejöttek berúgva, szétszívva. Ákos először próbálta tagadni, majd bevallotta, hogy 'barátnőm' igazat mondott, de tartotta azt, hogy soha nem érzett iránta semmit és mindezt csupán azért csinálta, hogy bizonyosságot nyerjen, és mert tudta, hogy az esküvő után már soha többet nem lehet. Azt akarta, hogy a házasság után ténylegesen nekem tudja szentelni majd az életét megbánás nélkül, és anélkül, hogy azt érezné, kimaradt valamiből.

Az egész három hónapja történt. Azóta sem tudok ugyanúgy nézni Ákosra, de még mindig szerelmes vagyok, és nem tudom mással elképzelni az életet. Mégis, mintha eltört volna bennem valami, amiről azt hittem, hogy csak a kettőnkké, szent és sérthetetlen. Ákos minden nap ajándékokkal és virágokkal halmozott el, munka után főzött nekem és őszinte megbánást tanúsított. A második, tökéletes esküvőre és nászéjszakára még nem kerítettünk sort.

Néhány hete viszont ismét elkezdett eljárogatni a haverokkal. Persze csak egy héten egyszer, péntek este, és csak egy sörre. Igen, egyszer, de tényleg csak egyszer, szívtak is egy keveset, de ő nem nagyon vett részt benne, csak a látszat kedvéért. Szeretem, de már nem tudom, hogy mit higgyek, vagy mégis mit kellene tennem…